Nemcsak a kinézete bizarr ennek a mélytengeri halnak, de a szaporodása is az

A mélytengeri horgászhal már kinézetével is kitűnik a többi hal közül: elképesztően furcsa, mondhatni csúnya, de ez semmi ahhoz képest, ahogy szaporodik. A hím sokkal kisebb, mint a nőstény, és úgy “szerzi meg magának”,hogy addig úszik, amíg bele nem tud harapni a nőstény testébe. Egyfajta parazitaként egész további életét ott tölti

Láttál már ilyen csúnyát? Emberhez hasonló arcú, “ördögi” kecske lett a net sztárja….

Egy indiai faluban született egy kecskegida, akinek feje eltorzult, és emberhez hasonló vonásokkal bír. Az egész falu démoni lénynek tartja szegényt, és egyenesen rettegnek tőle. Amióta a párizsi Samira Aissa videót töltött fel róla a Facebookra, már az egész világ szörnyülködhet a szenzációs kecskén – aki ugye, nem tehet semmiről. A videót

Egészen másképp néznek ki a nyugati reklámok a Közel-Keleten

Bikini, miniszoknya, kivillanó meztelen testrészek, erotika: ezek részei a nyugati kultúrának, az előadóművészek repertoárjának, ám keleten nem megengedhetők. Így aztán ugyanazok a lemezborítók, képek, termékek teljesen másképp néznek ki mondjuk Szaúd-Arábiában vagy Iránban, mint a nyugati országokban. Amikor nincs mit tenni, akkor a közel-keleti szakemberek szépen addig photoshoppolják a képeket, amíg

Ilyen nincs: Felesége elől menekült a börtönbe a bankrabló

A 70 éves Lawrence John Ripple annyira megcsömörlött rossz házassága miatt, hogy fogta magát, és inkább kirabolt egy bankot Kansas-ben, csak hogy ne kelljen feleségével lennie. A férfi kifejezetten arra hajtott, hogy a rendőrök elkapják, és börtönbe vigyék. A rendőrkapitányságtól egy sarokra lévő bankot választotta, majd miután átnyújtotta a szokásos cetlit

Itt az ázsiai divat: galambos cipő. Hordanád?

Konkrétan úgy néz ki, mintha a hölgy belelépett volna két galambba, és úgy sétálna az utcán. Persze nem erről van szó, a cipők műanyagból készültek, de olyan élethűek, hogy a járókelők frászt kapnak. A cipőket a japán Kyoto Ohata készítette, azért, hogy a galambok ne ijedjenek meg tőle, amikor köztük sétál.

124 centis lábak?Ennek a nőnek akkor van! Nem hiszel a szemednek!

Holly Burt, Amerika leghosszabb lábú lánya már termeténél fogva is kiemelkedik a tömegből, de amire a legtöbb férfi felkapja a fejét, az 124 centi hosszú lába. A lány már az általános iskola második osztályában, 8 évesen magasabb volt, mint a saját tanárnője. Bár a sportoknál nagy hasznát vette hosszú lábainak, magas, vékony

A nap képe: Ilyen viccesen hosszú egy bagoly lába, sose gondoltad volna!

A baglyok elképesztően érdekes lények, akik mindig tudnak valami újdonsággal szolgálni. Fejüket 270 fokban képesek elfordítani, hatalmas szemüket, olyan sok tolluk van, hogy anélkül ványadt, vézna csirkének tűnnek… Most meg kiderült, hogy a sok toll extrém hosszú lábakat rejt. Forrás: Boredpanda Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

12 elképesztő ötlet Japánból, amelyet más országok is átvehetnének

Japán egyértelműen az elképesztően furcsa találmányok hazája, de néhány elszállt elképzelésüknek tényleg van értelme. Korábban volt egy bejegyzésünk arról hogy Kínában milyen meglepő dolgok vannak: Bizarr dolgok, amik csak Kínában lehetségesek De A japánok is meg tudnak lepni dolgokkal minket... Íme a példák: A japán benzinkutakon a töltőpisztoly fentről lóg. Ez segít elkerülni

Top