A kormányfogás elárulja, milyen ember vagy…

Jópofa személyiségteszt, aminek annyi tudományos alapja van, mint annak, hogy a kedvenc színedből kiderül, sorozatgyilkos vagy-e. Olvasónk küldte a linket, aminek illusztrációjából nem csak személyiségünk fő csapásvonala derül ki, de az is, hogy vezetés közben milyen lelkiállapotban vagyunk. (Persze ez nagyrészt hülyeség, de attól még jópofa.) Ne feledjétek, az értelmes és biztonságos kormányfogáshoz

20 év múlva nem lesz senkinek saját autója?

A híres autóipari szakember, Bob Lutz, aki nem mellesleg a Fordnak, a General Motorsnak, a Chryslernek és a BMW-nek is dolgozott, azt állítja, hogy 20 év múlva vége a most ismert autóknak. A sztenderdizált modul A most jelenlévő márkák helyett egységesített közlekedési eszközök járnak majd az utakon, melyek önvezetőek, tehát nem lesz

Profi drifter szívatta meg a vezetés oktatókat

Kezdőnek autóvezetőnek állították be a maláj Leona Chint (aki mellesleg elég sikeres autóversenyző). A történet külön érdekessége, hogy maga az autós iskola kereste meg Leonát, hogy csinálják meg ezt az átverést. Az oktatók között olyan is akad, aki éppen az első napját indította a maláj leányzóval. Az ügyetlen, furcsa kislány (aki elmondása

Kis horpadás? Segítünk hogy javítsd meg! (VIDEÓ)

Csodálatos érzés autó tulajdonosnak lenni addig, míg nem kell költeni a váratlan javításokra... Birtokolni egy autót, csodálatos érzést adhat...   Az autó javítása nem olcsó, nem is beszélve az autó biztosításról, ami folyamatosan emelkedik. Ne aggódj! Mutatunk egy csodálatos videót, amely segít megjavítani házilag, egy pár olcsó háztartási kellék segítségével egy apró

Ilyen, amikor a filmrendező adja el felesége használt autóját

Max Lanman filmrendező készített egy videót, aminek segítdégével jó áron szeretnék eladni barátnője 21 éves autóját. Marketingből csillagos ötös, az biztos: a videót már több, mint 3,5 millióan látták, a kocsi ára meg az egekbe szökött. Forrás: HVG Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

Ábel Anita és Herczig Norbert mutatja meg, miért ne mobilozz vezetés közben

Magyar kisfilm mutatja meg a vezetés közbeni telefonnyomkodás, videózás, szelfizés, üzenetolvasás veszélyeit. Amerikában négyből egy közúti baleset azért történik meg, mert a vezető az okostelefonjával volt elfoglalva. Mivel a magyarok is egyre többet telefonoznak, Ábel Anita beült a ŠKODA rally csapatának bajnoka, Herczig Norbert autójába, hogy megmutassa, mennyire veszélyes elvonni a

Te mit tennél, ha egy farkas követné az autódat?

Egy kanadai család békésen hajtott valahol British Columbia tartományában, mikor arra lettek figyelmesek, hogy egy farkas már jó ideje követi őket. A feleség videóra vette a kalandos hajsza egy részét, közben maga is tanácstalanul kérdezte, hogy vajon miért rohan utánuk ez a magányos farkas, mintha eszét vesztette volna. Többször is lelassítottak

A nyár legnagyobb slágerével akarja eladni az autóját: vajon sikerül neki?

Egy férfi eladásra kínálja szeretett Peugeot 407-es autóját, és teszi mindezt úgy, hogy az agyonhallgatott Despacito-ra alapozza az egész vicces hirdetést. “Eladásra kínálom szeretett Peugeot-om. Reggeltől estig a Despacitot üvöltetem benne nyélen, mert jól szól benne a hangcucc, és a v6 csöndesen duruzsol. Csak olyan műhelybe hordtam rendszeresen, ahol Despacitot hallgattak,

Top