Itt vagy
Kezdőlap > Zene > Szilveszteri hangulat és a 20-as évek az Artariff új videójában

Szilveszteri hangulat és a 20-as évek az Artariff új videójában

Az 1920-as évek stílusában, illetve a szilveszter-újév jegyében egy kultikus szombathelyi vendéglátóipari egységben forgatták legújabb videójukat a Cirque de Soleil-lel világhírűvé vált Bánhegyi-lányok és az Artariff csapata. Kata és Adrienn kisfilmjének helyszínéül Fő téri Art Café sokat látott falai szolgáltak. A filmről – amelynek operatőre Pozsár András volt –  így vall Adrienn: “Először is arra gondoltunk, hogy miután Katával az elmúlt 10 évben nagyon sok helyen megfordultunk, és többnyire a színpadi szereplések töltötték ki napjaink nagy részét, ezért jó lenne egy saját csapattal is hasonló élményeket szerezni. Ehhez az első körben Sőre Péterre és Németh “Topgun” Norbertre gondoltunk, akik szintén hasonló területen dolgoztak az elmúlt évek során. Így miután összeültünk, neki is láttunk az edzéseknek. Az ötlet Norbitól jött a 20-as évek témáját illetően, nagy részben olyan korszakot kerestünk, ahova a flair, az elegáns ugrókötelezés, és Peti BMX-es valamit cyr wheel-es műsorszáma is beilleszthető. Másik szempont a zene volt, olyan stílust kellett találnunk, ami mindegyikünknek megnyerő. Így a 1920-as évekre esett a választás. A videóhoz, pedig úgy gondoltuk, hogy leginkább az Art Café berendezése illene, ezúton is köszönet, hogy használhattuk. Ehhez még hozzájárult Kopula Tűzijáték Kft, hogy kicsit hangulatosabbá tegyük a látványt a füstgéppel, illetve Pozsár András, a videó készítője.”

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Top