Itt vagy
Kezdőlap > Zene > Sörös dallal zárja a nyarat a Vadvágány

Sörös dallal zárja a nyarat a Vadvágány

Egy ízig-vérig kalandokkal teli forró nyarat öntött az évszakhoz tartozó, nagyon vagány, önfeledt őrültségekkel teli klipformába, illetve öblít le jó hideg sörrel Sörös dalában a Vadvágány. Ennek apropóján ültem le Lukács Adriánnal beszélgetni.

Mit kell tudni a dalról? Hogy született?
Ez a dal már mondhatni egy régi darabja a repertoárunknak, jó pár évvel ezelőtt egy „SörBulinak” keresztelt kiskoncerten, adtuk elő először egy kicsit még egyszerűbb formában egy gitár és ének. Azt gondoltuk, hogy egyszeri alkalom lesz, de óriási közönségsikert aratott, így végül egy egész zenekaros dal lett belőle. Az első lemezünkre nem került még rá ez a dal,hanem csak a nemrég megjelent Hasonmás című lemezünkön található meg először.
Van valami érdekesebb/viccesebb sztorija?

A klippel kapcsolatban érdekesség, hogy egy hirtelen ötlet volt a nyár közepén, hogy csináljunk ebből egy könnyed klipet, ami csak a szórakozásról szól, és mint látszik közös hangszeres zenélés nincs is benne. Mindenképpen meg akartunk ragadni egy nyári érzést, feelinget, ami az emberek is könnyen át tudnak érezni.

Hol forgattátok a klipet?

A sztori adott volt, hiszen a sörözésről szól, sőt lényegében egy himnusz a sörről, és mi úgy gondoltuk, hogy ehhez könnyen társítható egy balatoni klip, és ezen belül egy hajózós buli, ami a fő részét képezi az egésznek. A Balatont nézve Balatonalmádi és Balatonfűzfő volt a helyszín, illetve a Balaton közepe. A forgatás iszonyatosan pörgős volt, egy délután alatt történt az egész, egy kivétellel: a zárójelenet az egy külön egy órás munka volt. A hajón zajló részét emelném ki az egésznek, ahol viszonylag rövid, pár órás idő alatt kellett azt a rengeteg ötletet megvalósítani. Ahogy látszik a klipben, amennyire lehetett, humorosra vettük a figurát, tehát rengeteget nevettünk, és hát volt  jónéhány baki, amiből néhány bele is került a videóba pl.: amikor a darazsat hajkurászom, az egy teljesen spontán dolog volt, de Pozsár András a kamera mögött minden rezzenésünket figyelte, így pazar klipet állíthattunk össze.
Még egy érdekessége van a klipnek, a dalt Weisz László „Kicsi”, a Kalapács zenekar gitárosa rögzítette, és pár szó erejéig őt is hallani benne. Ezt mi galád módon kihasználtuk, és mivel nem volt módunk meghívni a klipbe, így hát más módon imitáltuk őt benne,  az pedig, hogy hogyan is vittük ezt véghez a klipben látható. Remélem sikerült mindenkit felcsigáznunk ezzel a videóval, aki még nem látta annak ajánljuk, hogy nézze végi, mert minden percében gondoskodtunk az őrültségről.

 

Share Button
Top