Itt vagy
Kezdőlap > Egyéb > Nem hiszed el ki/mi karmesterkedik Olaszországban

Nem hiszed el ki/mi karmesterkedik Olaszországban

Az Andrea Bocelli közreműködésével zajló olasz koncerten szeptemberben nem ember, hanem robot lesz a karmester.

A Luccai Filharmonikusok zenekar Verdi műveit játssza majd, miközben a svájci fejlesztésű YuMi nevű robot vezényli őket. A koncertet szeptember 12-én a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógáláján tartják majd meg, amin Andrea Bocelli is részt vesz, mint a koncert egyik védnök-alapítványának tiszteletbeli elnöke. Bocelli természetesen énekelni is fog, a La donna mobile című áriát is a robot vezényli majd.

A humanoid robot azért teheti ezt meg, mert nagyon kifinomult mozdulatokat is képes tenni karjaival, kezeivel, képes érzelmeket kifejezni. Az aggódók kedvéért Andrea Colombini, a pisai Verdi Színház igazgatója hozzátette, akármeddig is fejlődnek a robotok, a lélek, a szellem örökké az emberé marad.

2008-ban egyébként már karmesterkedett robot:

Forrás: Érdekesvilág

Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

Share Button
Top