Itt vagy
Kezdőlap > Érdekes > Napi KREATÍV: Egész gyerekkorában csúfolták bőrbetegsége miatt, válaszul vászonnak használja magát

Napi KREATÍV: Egész gyerekkorában csúfolták bőrbetegsége miatt, válaszul vászonnak használja magát

Ash Soto vitiligóját 12 éves korában diagnosztizálták. A testén megtalálható foltok miatt éveken át masszívan alázták, de Ash mára megbékélt testével, és vászonnak használva fest rá.

Nem is lehetne hitelesebb szószólója a pozitív testképnek, hiszen környezete, iskolatársai megrökönyödése ellenére szépnek tartja magát, foltjaiból pedig különlegességet csinált.

Pedig korábban rengeteget bántották. Olyanokat kérdeztek tőle, hogy fehérítőben fürdött-e, tehénnek nevezték, illetve úgy csináltak, mintha az, amihez hozzáért, elkezdene rohadni. A bántások miatt a strandot messzire elkerülte, és hosszú ruhákban flangált nyáron is. Szégyenérzete és szorongása fokozatosan múlt el, Ash lelkileg megerősödött, márpedig bátran vállalja magát.

“Ha az ember teste egy festővászon, akkor azt kell hogy mondjam, én egy kicsit másképp festek, mint a többség. Végre eljutottam arra a pontra az életemben, hogy azt mondhatom: szeretem a bőrt, amelyben élek. Remélem, ez a poszt sokat fog jelenteni a sorstársaimnak, és mindazoknak a nőknek, akik hadilábon állnak az ön elfogadással. Mindenki csodálatos, és mindenki egyszeri és megismételhetetlen műalkotás. Talán te nem veszed észre, de hidd el nekem, különleges vagy. Fogadd el magad, és meglátod, hirtelen a helyére kerül majd minden” – írta első fényképéhez, amit majdnem fedetlen testéről töltött fel a közösségi oldalára.

Forrás: MyModernMet

Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

Share Button
Top