Itt vagy
Kezdőlap > #LOL > Mindenki álma és a valóság: Ilyen egy álló hétig Nutellát enni

Mindenki álma és a valóság: Ilyen egy álló hétig Nutellát enni

A hatalmas üveg Nutelák láttán valószínűleg mindannyian éreztük már úgy, hogy egy egész héten át bírnánk enni az abbahagyhatatlan finomságot. David Allegretti író néhány éve kipróbálta, milyen is ez a valóságban, és tényleg nem evett mást, csak Nutellát.

Az írónak azt mondták az újságnál, hogy arról írjon, ami igazán érdekli. Allegretti úgy volt vele, hogy őt a Nutella érdekli, hát arról írt. Így:

„A szerkesztőm kicsit izgult, de kíváncsi is volt, mi lesz a sztoriból, így kezdődött az egész. Vettem két üveg Nutellát a boltban és elhatároztam, hogy szombaton elkezdem. Minden készen állt.

0. nap: szombat. Testsúly: 66,2 kg.

Az első éjszakát egy barátommal töltöttem, jártuk a várost, tök jó volt. Néhány óra alatt megettem az első üveget, és sokkal jobban éreztem magam tőle. Felüdülés volt.

1. nap: vasárnap. Testsúly: 66 kg.

Nem teljesen szokatlan számomra, hogy Nutella az első dolog, amit reggel eszem, úgyhogy jókedvűen fogyasztottam el a reggelimet és közben arra gondoltam, mennyire szuper, hogy most már felnőtt vagyok és úgy vághatom tönkre magam, ahogy csak akarom. Néhány órával később a teraszon üldögéltem a lakótársaimmal – a nap ragyogott, az ég kék volt. Ültünk a jobb napokat látott székeken, viszkit ittunk és nevettünk. Aztán a park felé vettük az irányt.

A parkban Jimi Hendrixet és Joey Badass-t hallgattunk, és persze még többet ittunk – ez mindig jó ötlet, ha a gyomrod épp teli van Nutellával.

Aztán este hét körül hazabotorkáltam és barna savat hánytam. Ez volt az első baljós jel.

2. nap: hétfő. Testsúly: 64,9 kg.

Másnapos voltam. A fejem irtózatosan fájt és csak pizzát kívántam. Eltántorogtam az ágytól a fürdőszobába, és hát ja, hasmenésem is volt. A konyhában a lakótársam furán nézett rám. “Még mindig azt a Nutellás dolgot csinálod?” – kérdezte. “Ja” – feleltem.

Elhagytuk a lakást, ő beszélt hozzám, de nem tudtam rá odafigyelni. Az elmémre köd borult és úgy éreztem, a füleim nem működnek. Semmi energiám nem volt és a nap végére nagyon megéheztem annak ellenére, hogy a gyomromban ülepedő csokis mogyorókrémnek már a gondolatától is hányingerem lett. Este nyolckor a lakótársam pizzát melegített. A szadista seggfej.

3. nap: kedd. Testsúly: 64,4 kg.

A napom azzal kezdődött, hogy hosszú ideig szemeztem egy férfival a vonaton, aki mogyoróvajas szendvicset evett. A három napja tartó csokis mogyorókrém után az érzékszerveim kiéleződtek. A mogyoróvajban lévő só minden egyes molekulája az én nevemet kiabálta. Mogyorót és hamburgert akartam. Egy jó nagy sajtos, baconös szörnyeteget. Kérlek, Istenem!

Elmentem dolgozni és azonnal a vécé felé vettem az irányt, még mindig hasmenésem volt. Ezután “megreggeliztem” az asztalomnál, majd a megszokott cukorsokk következett. Néhány óráig pörögtem, aztán elmúlt. Valaki azt mondta, betegnek látszom. Elismertem, hogy betegnek is érzem magam. Próbáltam gépelni, de az agyam nem akart dolgozni. Kimentem, hátha egy kis friss levegő kitisztítja az agyam, de csak fázni kezdtem és álmos lettem. Összeomlottam.

Hazafelé a villamoson a gyomrom hangosan korgott és biztos voltam benne, hogy mindenki hallja. Mindenki tudta, miben sántikálok. Edgar Allan Poe Az áruló szív című novellájának főszereplője voltam azzal a különbséggel, hogy engem egy sokkal édesebb, károsabb anyag kergetett az őrületbe. Végre megállt a villamos és én kicsoszogtam belőle, miközben végig mindenki engem nézett.

4. nap: szerda. Testsúly: 64,1 kg.

Teljes összeomlás. Egy óriási Nutella-gödör mélyére kerültem, és képtelen voltam bemenni az egyetemre. Még az ágyból kikelni is küzdelem volt. Kora délután csörgött a telefonom. Julian, a VICE szerkesztője volt az. “Hé haver, arra gondoltunk, hogy ejtenénk a projektet” – mondta. “Őszintén szólva meg vagyunk lepve, hogy még mindig csinálod és aggódunk az egészségedért.” Nagy volt a kísértés, de nem hagytam abba. Kit érdekel egy csávó, aki három napig Nutellát evett? Biztosan vannak, akik ezt rendszeresen csinálják. Nem is fura, még csak nem is érdekes. Úgy döntöttem, folytatom.

A délutánt azzal töltöttem, hogy megpróbáltam a Nutellát különböző elkészítési módszerekkel élvezhetőbbé tenni. Lefagyasztottam, hogy rágni lehessen, ami jót tett az állkapcsomnak, de az ízén nem változtatott. Ezután egy keveset beleolvasztottam a kávémba. Tök jó lett, mindenképp próbáld ki.

5. nap: csütörtök. Testsúly: 63,9 kg.

A csütörtököt egy nagyon sötét helyhez, egy durva, sötétbarna, szellemjárta birodalomhoz tudnám hasonlítani. Elképesztő, hogy egy olyan apróság, mint a kaja ilyen nagy hatással van a mentális egészségre. Az őrültség határáig jutottam. Semmi sem volt valódi, nem tudtam koncentrálni. Csak bámultam ki a fejemből és arra gondoltam, jó lenne aludni.

Este meglátogattam anyukámat, ahol a tésztafőzés illata fogadott. Elvesztettem tőle a fejem. Anyám rám nézett és azt mondta, hagyjam abba. Azt mondta, bolond vagyok és hogy nem fogom fel, milyen hatása lesz ennek az egészségemre.

Én erre azt feleltem, nem tudja, mi az a minőségi újságírás.

6. nap: péntek. 63,5 kg.

Egész nap azt mantráztam magamnak: Holnap enni fogok. Holnap enni fogok. Holnap enni fogok.

Az estét egy barátomnál töltöttem. A tűz köré ültünk és hülyeségekről beszélgettünk. A kedvemet örömteljes szorulás és harag egyvelegeként írnám le. Tudtam, hogy mindjárt ehetek, de még nem ettem. Lenyűgözőnek találtam a tüzet.

7. nap: szombat. Testsúly: 63,1 kg.

Sohasem felejtem el azt a reggelt. Olyan volt, mint amikor egy 8 éves gyerek karácsony reggel felébred. Kikeltem az ágyból és a boldogságtól önkívületi állapotba kerültem. Megcsináltam és ezt meg is ünnepeltem egy akkora sült sonkás szendviccsel, ami szinte bele se fért a számba. Tömény élvezet.

Azóta normálisan étkezem, naponta általában háromszor. Visszanézve úgy gondolom, az volt érzelmi szempontból életem legszélsőségesebb hete. Néha a szomorúságtól apró részecskékre estem minden ok nélkül, majd vidám és hiperaktív lettem ugyanilyen gyorsan. Azt sem tudtam, mi van. Vakon végrehajtottam, amit más emberek mondtak nekem, ha szóltak, hogy ez a feladat.. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, elveszítem a valósággal való kapcsolatom. Néhány éjszakát a lakásom körüli sétával töltöttem, azon töprengve, vajon megéri-e ez az öncélú tortúra. Aztán a tükörbe néztem, megláttam a sötét szemű zombit, aki visszanézett rám és azt követelte, egyek már egy kis zellert.

Most úgy gondolom, nem szeretem a Nutellát. De talán kérdezz meg egy hónap múlva.”

Forrás: 444

Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

Share Button
Top