Itt vagy
Kezdőlap > Celeb > Szeretne megtanulni csajozni? Ismeri a Városfejlesztési osztály című sorozatot? Nos, most a főszereplője megtanítja Önt!

Szeretne megtanulni csajozni? Ismeri a Városfejlesztési osztály című sorozatot? Nos, most a főszereplője megtanítja Önt!

 

Globális húsvásár – Így csajozunk/pasizunk a digitális korban

Aziz-Ansari

Amikor Aziz Ansari, a Városfejlesztési osztály rendíthetetlen, de annál esetlenebb csajgépe és a zseniális Masters of None alkotó-főszereplője koncertre hívott egy lányt, akivel egy Los Angeles-i estén kavarodott össze, nem kapott választ az üzenetére. Ansari néhány óra alatt átélte a huszonegyedik századi szingliség összes online stációját a reménykedéstől („nem gáz, biztosan gondolkodnia kell, hogy kellően szellemes választ adhasson (…) Meg amúgy sem akart túl gyorsan visszaírni, nehogy túlbuzgónak látszódjon, gondolom.”) a kétségbeesésen („De hülye vagyok! Szia helyett hellót kellett volna írnom! Túl sok kérdést tettem fel.”) át az összeesküvés-elméletek gyártásáig („Vajon Tabitha telefonja beesett egy folyóba/szemétzúzóba/vulkánba? Vajon maga Tabitha esett bele egy egy folyóba/szemétzúzóba/vulkánba?”), és megszállottan pillantott percenként a kijelzőre, hátha történik valami. Bánatát egy stand up klubban beszélte ki, és rájött, hogy nincs egyedül. Mindenkinek van saját Tabithája. Elkezdte foglalkoztatni a dolog, ám nem talált olyan könyvet, ami arról szólt volna, „hogyan bukkanhatunk igaz szerelemre a digitális korban”, ezért úgy döntött, megírja ő. Ez lett a Modern románc, amit elég széles skálán lehet definiálni a „telefonvilág” pártalálási kiskátéjától (ki gondolta, hogy még a csetelésnek is vannak bizonyos íratlan szabályai?) egy béna poénokkal megtámogatott grafikongyűjteményig, attól függően, hogy épp mennyire elkeseredetten próbálunk párt találni magunknak.

Aziz Ansari: Modern románc

Fordította: Holló-Vaskó Péter, Fumax Gemini, 2016, 260 oldal, 3095 HUF

 

  • Ansari összeállt Dr. Eric Klinenberg szociológussal, a Going Solo: The Extraordinary Rise and Surprising Appeal of Living Alone (Penguin, 2012, TED-előadás) című bestseller szerzőjével (melyben Klinenberg azt vizsgálta, milyen előnyei vannak annak, ha valaki egyedül él), és több mint egy éven át kutattak a témában.
  • A kutatásban olyan középosztálybeliekre koncentráltak, akik továbbtanultak, a húszas éveik végére vagy a harmincasok elejére halasztották a gyerekvállalást és az offline személyiségük mellett kifejlett telefonszemélyiséggel rendelkeznek. Vagyis csajoztak/pasiztak már az interneten.
  • Hamar rájöttek, hogy az LGBTQ kapcsolatok témájának egy külön kötetet is szentelhetnének, ezért szinte csak a heteroszexuális kapcsolatokra koncentráltak.
  • Kutatásuk New Yorktól Wichitáig, Buenos Airestől Tokióig, fókuszcsoportoktól egy sokkérdéses Reddit-fórumig zajlott (utóbbi már önmagában is iszonyú szórakoztató/kiábrándító olvasmány), tapasztalataikat pedig Ansari formálta könyvvé.
  • A Modern románc végére rájövünk majd, hogy mi mind egyéniségek vagyunk. Monthy Python-i értelemben.

Régen minden jobb volt?

Ha létezne egy olyan, egész világot átfogó kutatás, ami azt vizsgálná, hogy a különböző generációk okostelefonnal, de minimum internetelérésre alkalmas eszközzel rendelkező tagjai

  • ültek-e már magukba roskadva a képernyő előtt arra várva, hogy választ kapjanak egy üzenetre, ami alatt hosszú percekkel korábban megjelent a Látta: n óra n perc figyelmeztetés
  • vártak-e már taktikusan órákat, napokat a válasszal, nehogy a lelkesedésük megijessze a másikat
  • elemezgették-e valaha a kimenő és a bejövő csetbuborékok, lájkok, levelek, üzenetek számának arányát, hogy rájöjjenek, akar-e tőlük valamit
  • gondolkodtak-e már azon, hogy vajon hány nővel/férfival csetel rajtuk kívül/velük egyidőben
  • borultak-e már ki, amikor rájöttek, hogy a kis piros egyes csak az osztálytalálkozóról érdeklődő régi ismerőst jelenti, nem azt a bizonyos másikat

az Y és a Z generáció nagy része valószínűleg mind ugyanazt a választ adná. Ha feltételezzük, hogy néhányunk tényleg nem rendelkezik saját tapasztalattal az online (vagy az első személyes találkozó után online felületre terelt) ismerkedésről, kedvenc szuperhősük, EgybarátombarátjaEmber biztosan hozzá tud szólni a témához.

Ansari a végtelen csetelésről

A harmincas évei elején járó Ansari egy olyan generáció tagja, amely még élesben alkalmazhatta a majd hívlakot vonalas telefonra, de regisztrált már unalomból a Tinderre. Ahhoz, hogy a kortárs randizási trendeket vizsgálni tudja, előbb arról kellett információt szereznie, hogy is ment a dolog korábban. Egy idősek otthonában tett látogatás után arra jutott, hogy az idő múlásával nemcsak a házasodási életkor nőtt, de a házasulandó felek közötti földrajzi távolság is.

  • Míg évtizedekkel ezelőtt gyakran választották egymást az azonos környéken (netán háztömbben) lakók, az internet és az okostelefonok globálissá tették a lélek- és húsvásárt. „Mi van, ha az igazi tényleg létezik, csak épp a Fülöp-szigeteken gyöngyhalász”, kérdezgette gyakran egy barátom, az online társkeresés pedig épp ennek a problémának a kiküszöbölésében segített. Ha van térerő, meglehet a filippínó gyöngyhalász is.
  • Az életkor kitolódásával senkinek nem kellett többé lemondania a szabadságról, és keserűen számba venni az elhalasztott lehetőségeket.

Bár Ansari szerint „az online társkeresés valószínűleg a legnagyobb új fegyver a lelki társ megtalálásában”, nem állítja, hogy az internet és az okostelefonok mindent megoldanak helyettünk, sőt. Az internet összekötőkapocs és akadály egyszerre.

  • Olyan újfajta szorongásokat generál, amelyeket húsz évvel ezelőtt még egyáltalán nem ismertünk a miért nem ír visszától az elgépeltem egy szót, azt fogja gondolni, hogy buta vagyokig. Ansari a Modern románcban nemcsak a románcig vezető utat, de a kapcsolat megtartásának digitális kihívásait is vizsgálja, a sextinget (ami a statisztikák alapján kedden 10 és dél között a legnépszerűbb) a szaglászást, a szakítást, az állandó online jelenlét ugyanis a régi problémákat is új köntösbe csomagolta.
  • „A fiatalok annyira hozzászoknak a szöveges kommunikációhoz, ahol van idejük összeszedni a gondolataikat, és precízen kitervelni, mit is írjanak, hogy fokozatosan elvesztik a képességet a spontán kommunikációra.” (47.o.) Ezt már nem Ansari állítja, hanem az MIT szociálpszichológusa, Sherry Turkle (bővebben Alone Together: Why We Expect More from Technology and Less from Each Other, TED-talk), de a humorista bőszen bólogat.
  • Az internet olyan méretűre bővíti a lehetséges partnerek számát, hogy képtelenek vagyunk dönteni, és ha döntöttünk, az online térben mindig szembejöhet valaki, aki elbizonytalanít. Például egy filippínó gyöngyhalász.

Így szeretünk mi

Ansari „humoros szociológiakönyvnek” nevezi a Modern románcot: a szociológiai részével nincs is nagy baj, Klinenberggel alaposan kielemzik a kutatási adatokat (már amennyire ezt egy szórakoztatónak szánt ismeretterjesztő könyvben lehet), bár az eredményeikben tulajdonképpen nincs semmi meglepő. (A saját adatok mellett a munkához a Match.com és az OkCupid nevű társkeresők adatait is megkapták.)

A humoros részével már annál nagyobb: a kinyomtatott stand up angolul sem működik (nem működött az eredeti Modern romance-ban sem), magyarul pedig végképp erőltetettnek és fárasztónak hat, amit csak fokoznak a teljesen felesleges stockfotók és szétfotosoppolt Jason Statham-képek, mert pont olyan a hatásuk, mint egy PowerPoint-prezentáció utolsó előtti kockájául beszúrt másféléves mémnek.

Ansari az önálló estjein beleolvas a nézők üzeneteibe és kielemzi a látottakat

Ansari a fókuszcsoportokban, a Redditen és a stand up fellépései során elhangzott történetek mellett a saját tapasztalatait is megosztja. A Franciaország, Japán és Argentína szerelmi életét vizsgáló fejezetben, ami egyrészt azért került a könyvbe, hogy árnyalja a képet, másrészt, gondolom, azért, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését a könyv közepén, például bevallja, hogy kipróbálta a „maszturbálás jövőjét”, a tengát, az egyszer használatos japán fejlesztésű szilikontojást. Nem jött be neki. („Úgy éreztem, mintha egy vastag, fagyos óvszerrel maszturbálnék, és fel nem foghattam, ebben mi a jó.” 167. o. ) Ír japánokról, akik a rizsfőzőjük fotóját használják profilképnek a társkeresőn, „növényevőkről”, akiket se a szex, se a szerelem nem hoz lázba, francia férfiakról, akik nem árulnak zsákbamacskát és az argentin nők chongójáról (vagyis kapcsolaton kívüli, rendszeres szexpartneréről), de beszél saját szülei elrendezett, mégis boldog házasságáról, és arról is, hogy hiába jönnek be neki az alacsonyabb, sötét hajú lányok, egy magas szőkével jár. Ezt az egészet pedig úgy adja elő, mint egy átlagnál intelligensebb és mindennemű szexizmust mellőző PUA (pick up artist), akit az amerikai filmekben dude-nak neveznének.

Találni valakit magadnak ma valószínűleg sokkal bonyolultabb és stresszesebb, mint amilyen az előző generációk számára volt – de sokkal valószínűbb, hogy valaki olyan mellett kötsz ki, akit tényleg igazán szeretsz

– állítja Ansari, majd egy levonja a konklúziót. Lehet, hogy az élet egy kis költségvetésű, túlszaturált indie-film, amiben harmincas szinglik kergetik végig egymást New Yorkon és a kibertéren, de el kell felejteni az online szappanoperát, mert a végtelen csetelésből sosem lesz akció. A személyes találkozónál pedig nincs semmi, mi fontosabb. Köszönjük, Nyilvánvaló Kapitány!

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Top