Itt vagy
Kezdőlap > Zene > Haverockerek Tehetségkutató a Haverock Közösség szervezésében – I. rész: NightSide

Haverockerek Tehetségkutató a Haverock Közösség szervezésében – I. rész: NightSide

A Haverock Közösség által szervezett Haverockerek Tehetségkutató indulói közül elsőként a NightSide csapatával beszélgettünk.

Hogyan jött az ötlet, hogy nevezzetek a Haverock Facebook közösség által szervezett Haverockerek Tehetségkutatóra? Van ennek valami sztorija?

Az énekesünk, Oszvald Péter látta meg facebookon a lehetőséget, hogy elindulhatnánk az említett tehetségkutatón, majd pedig mind rábólintottunk és neveztünk.

Mit kell tudni Rólatok illetve a dalról?

A zenekarnak volt  egy elődje, ami 1996-ban alakult Mad Horse néven, majd tagcseréket követően 2001-ben átkeresztelte magát NightSide-ra. Ebben a formában a zenekar Fertőszentmiklós környékén több koncertet is adott, többek között a helyben évente megrendezett motoros rendezvényeken is, illetve olyan zenekarok előtt is szerepeltek előzenekarként, mint a P.Mobil, Kalapács, vagy Ossian. Az együttes 2008-ban széthullott, az ezt követő csend 2017-ben tört meg, amikor az egykori alapító, Jakab Tamás megkezdte a zenekar újraszervezését, ennek eredménye a jelen formációnk:

Jakab Tamás – gitáros, énekes
Oszvald Péter – énekes
Berec Zoltán – basszusgitáros
Kovács Vivien – énekes
Jakab Benedek – gitáros
Barcza Bende – dobos

Az együttes újjászületése óta több fellépésünk volt Sopronban, Pápán, Kisfaludon, felvettük első EP-nket, ennek címadó száma az Angyalvér, melyet, mint a többi dalunkat Jakab Tamás szerezte Oszvald Péterrel.

Ha meg kellene határozni önmagatokat, akkor mit mondanátok, milyen zenét játszotok?

Magunkat power/heavy metal stílusirányba soroljuk, törekszünk a dallamosságra.

A NightSide együttes Facebook oldala:
https://www.facebook.com/NightSide78

A NightSide együttes Youtube csatornája:
https://www.youtube.com/channel/UCAWLBorDnrX4Ul9pEuyVaig

Share Button
Top