Itt vagy
Kezdőlap > Egyéb > Hogyan vallj szerelmet a párodnak szavak nélkül, íme 26 mód!

Hogyan vallj szerelmet a párodnak szavak nélkül, íme 26 mód!

A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak. Tény, hogy egy boldog kapcsolatban gyakran elhangzik a „szeretlek” kifejezés, de tettekben kifejezni azt, hogy mennyire törődünk a partnerünkkel legalább annyira fontos, mint ezt mondani neki. Olyan pillanatokat mutatunk nektek, amikor szavak nélkül vallott valaki szerelmet a párjának.

1. „A vőlegényem mindig tart egy hajgumit a zsebében, mert tudja, hogy otthon szoktam felejteni. Ha bárhol meglát egyet a lakásban, zsebre vágja, hogy ide tudja adni, ha elmegyünk valahova.” – Leah

2. „Mindig segít, ha a szüleimnek kell megcsinálnom valamit.” – Rima

3. „A férjem minden reggel korán kel, bepakol a mosogatógépbe és rendet rak.” – Sarah

4. „Felmelegíti az én oldalamat az ágyon, mielőtt lefeküdnék.” – Catherine

5. „A nap végén pihenésként a nappaliban szoktunk TV-zni. Leül a kanapéra mellém, és anélkül kezdi el masszírozni a lábaim, hogy szólnék neki. Sosem kértem meg rá, magától csinálja. Ez a szerelem.” – Deby

6. „Poszttraumás stresszben szenvedek, problémáim vannak az alvással. Mindig fennmarad addig, amíg elalszom, azért, hogy én biztonságban érezhessem magam.” – Taye

7. „A férjem minden este csinál vacsorát. Már 12 éve.” – Katy

8. „Hagy aludni és baconos szendvicset hoz nekem az ágyba, amikor elmegyek a csajokkal bulizni és reggel 6-kor érek haza.” – Ze

9. „Hirtelen halt meg a férjem 48 éves korában. Az hiányzik a legjobban, hogy amikor kávét főzött nekem, mindig felmelegítette előtte a csészét is, hogy ne hűljön gyorsan a kávém, mert tudta, hogy mennyire szeretem melegen.” – Jacque

10. „Miután elköszöntünk, mindig látom, hogy végignéz a kocsimon, hogy minden rendben van-e vele.” – Clarees

11. „Imádom a Snickers-t és a sós karamellát (angolszász országokban tényleg létezik ilyen nasi, nagy népszerűségnek örvend – a szerk.). Bármikor boltba megy, mindig vesz nekem egyet valamelyikből. Tudom, hogy mindig rám gondol, ha ránéz egy Snickers-re, és azért hoz nekem, hogy mosolyt csaljon az arcomra.” – Laura

12. „Nem hív át senkit, amikor Grace Klinikát nézek a TV-ben, mert tudja, hogy ez a kedvenc sorozatom.” – Crystal

13. „A férjem minden reggel gyógyszert szed az allergiájára. Nemrég nekem is hasonló tüneteim jelentkeztek, de túl feledékeny vagyok ahhoz, hogy minden reggel eszembe jusson bevenni a pirulát, ezért mindig felhozza nekem, amíg sminkelek. Nem nagy dolog, de szívmelengető.” – Renee

14. „Sebtapaszt tart magánál, mert tudja, hogy a cipőim kihorzsolják a lábam.” – Ashleigh

15. „A férjem minden reggel 15-20 perccel korábban kel azért, hogy kicsit összebújjunk, mielőtt elindulna dolgozni. Ezt még akkor is csinálja, amikor én nem ébredek fel.” – Heather

16. „A vőlegényem észreveszi, ha olyan bajom van, amiről nem akarok beszélni. Ilyenkor csinál nekem kaját, hozzám bújik a kanapén és hülye műsorokat néz velem addig, amíg el nem mondom neki, hogy mi a bajom.” – Rebekkah

17. „Busszal megy azért, hogy én használhassam az autót.” – Audrey

18. „Az első találkozásunk óta minden nap délután négykor ír egy SMS-t. Ez mindig bearanyozza a napom.” – Terry

19. „Rohangál helyettem gyógyszerekért és minden egyébért, hogy nekem ne kelljen vele foglalkozni.” – Ali

20. „A férjem kiszedi a lefolyóból a hajszálakat, mert tudja, hogy undorodom tőle.” – Mahina

21. „Minden fellépésemre eljön, mindig szorít rám időt annak ellenére, hogy orvosnak tanul.” – Savanah

22. „Amikor éjszaka dolgoztam, azzal kezdtem otthon, hogy munka után megittam egy teát. Rövid idő után mindig előkészítette nekem a hozzávalókat, így csak a vizet kellett felraknom forrni.” – Deborah

23. „Sok helyre utazik a munkája miatt, és minden szabadidejét azzal tölti, hogy finomságokat kóstoljon és hozzon haza. Itthon mindig úgy meséli el a történeteit, hogy én is át őket tudjam élni az ízeken keresztül.” – Gina

24. „Mindig lehajtja a WC-ülőkét. Ez nem tűnik nagy dolognak, de számomra szeretetet és tiszteletet sugároz.” – Kate

25. „A férjem megkopasztja a csirkéket, mert tudja, hogy én utálom csinálni.” – Ashley

26. „Meghallgat. Ennyi. Nem sok olyan ember van, aki tényleg odafigyel arra, amit mondasz. ” – Anni

Forrás

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Top