Itt vagy
Kezdőlap > #LOL > “Úristen, megfojtom ezt a gyereket” – Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint ilyenkor egy fontos dolog hiányzik az anya életéből

“Úristen, megfojtom ezt a gyereket” – Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint ilyenkor egy fontos dolog hiányzik az anya életéből

Vekerdy Tamás gyerekpszichológus legújabbb mélyinterjújában a következő tanácsokat adta.

Mutatunk belőle néhány nagyon fontos idézetet.

“Mindenkinek melegen ajánlható Libby Purves Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? című könyve a témával kapcsolatban. Ebből is kiderül, hogy tökéletes anya nincs. Viszont, ha képesek vagyunk a saját életünket élni, a gyerekünkkel is nagyon jót teszünk. Ebben pedig különbözhetünk egymástól, hiszen van olyan anya, aki boldogan marad otthon a kicsivel, és olyan is, aki néhány hónap múlva megőrül , mint zöld özvegy a lakótelepen, hiszen utál mindenkitől távol élni, de azért a külső elvárások miatt hősiesen kitart. Pedig ez hülyeség. Ha ő úgy gondolja, hogy vissza kellene mennie dolgozni, akkor menjen. Annak ellenére mondom ezt, hogy nagyszerű lehetett a régi világban az, hogy a gyerekek nem mentek óvodába, sőt, sokszor iskolába sem, például az arisztokrácia köreiben. Csodálatos dolog családban felnőni, de ma a világ működése más, és ezt tekintetbe kell vennünk.

Ismétlem: A gyerek számára az a legfontosabb, hogy az anya hogy érzi magát a bőrében. És itt akkor meg is nyugodhatnánk, sőt, jó lenne, ha megnyugodnánk: mert nevelés nincs, csak együttélés van a gyerekkel. Kompetens együttélés. Hitelesség. Azt csinálom, amit szeretnék, azt mondom, amit gondolok és érzek, nincs színlelés se a férjem, se a gyerekem, se az anyósom, se az anyám felé, csak önmagammal való azonosság. Ilyenkor nyugodtan lehet tévedni és hibázni.”

Vekerdy arról is beszélt, hogy ez a hitelesség azt is jelenti, hogy a rossz párkapcsolatot vagy a lelki krízist se titkoljuk a gyerek elől.

“Elmegy a hülye férjem, és arra kér, ne mondjuk el a gyereknek, ne zavarjuk meg, mert dackorszakban van, oviba megy, iskolás lesz, satöbbi, és egyébkéntis ő minden este ott lesz meg reggel is, ő viszi, tehát szinte olyan, mintha mi sem történt volna. De hát ezek mind baromságok! A gyerek mindent lát, mindent érez. Láthatatlan csápjai nemcsak a tudatos, hanem a tudattalan képzetáramlásunkba is elérnek, és nagyon zavarja, hogy nem tudja pontosan, mit tud. Tehát mindent azonnal mondani kell: igen, apa elköltözött. És akkor én természetes módon elsírom magam. Vagy hősies vagyok, visszatartom a könnyeimet, és majd este folytatom a fürdőszobában egyedül? Nem! Ott rögtön sírok. Akkor a gyerek is sír, és ez nagyszerű, mert ott a dolog, ki van rakva. Sokkal kevésbé káros, sokkal kevésbé traumatizáló, mintha ellepleznénk.”

Ez persze nem azt jelenti, hogy az összes veszekedést a gyerek előtt kéne lefolytatni.

“Nem, persze, nem fogok üvöltözni, hogy: “az a rohadt ribanc, aki az apádat elcsábította tőlünk”, ezt így nem öntöm a gyerekre, de korrekt vagyok, megmondom, mi a helyzet. A gyerek úgyis átéli. Egyébként azt is meg lehet osztani vele, hogy “Én nagyon nem szeretem Klári nénit, vagy Judit nénit, mert úgy érzem, hogy ő elvitte apát, de ez nem jelenti azt, hogy te ne szerethetnéd.”

Élet egyedülálló szülőként

“De itt még egy megjegyzést kell tenni: a régi világban nagycsaládban éltek az anyák, volt nagymama, dédike, nagynénik, nővérek – nem gondolt senki arra, hogy egy egyedülálló anya küzdjön egy-két-három gyerekkel. A gyerekek idegesítőek, ha állandóan velük kell lennünk, kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat, amellett, hogy aranyosak, kedvesek, jókat lehet velük marháskodni, de csak akkor, ha az anya kipiheni magát. Ha az anya időnként úgy érzi, hogy “úristen, megfojtom ezt a gyereket” (akit egyébként imádok), nem tudja, hogy ez természetes, azért van így kiborulva mert nincs biztosítva az ő személyes pihenőideje.”

Forrás:Anyám, borogass!

Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

Share Button
Top