Itt vagy
Kezdőlap > Celeb > Nagy háború a milliárdos vagyonért: szombaton kezdődik Hajdú Péter és Sarka Kata válópere

Nagy háború a milliárdos vagyonért: szombaton kezdődik Hajdú Péter és Sarka Kata válópere

Hosszú huzavona után ma kezdődik Hajdú Péter és Sarka Kata válópere. Sok köztük a vitás kérdés, de azért van, amiben már előre megegyeztek – írja az nlcafe.hu.

Hajdú Péter és Sarka Kata az elkövetkező hónapokban a gyermekelhelyezésről, a gyerektartásról és a vagyonmegosztásról fognak tárgyalni a bíróságon. Illetve inkább az utóbbi lesz a vitás pont, ugyanis nagy háború várható a milliárdos vagyonért, Sarka Kata szerint érvénytelen a házassági szerződés, és mindent felezne.

Bár eléggé elmérgesedett közöttük a helyzet, a gyerekeket érintő kérdéseket sikerült a tárgyalótermen kívül megbeszélniük.

„Peti 150 ezret fizet majd gyerektartásra, amit a bíróság valószínűleg augusztustól visszamenőlegesen állapít meg, hiszen Kata júliusban költözött el otthonról. A hivatalos összeg azonban még változhat, ugyanis a bíróság dönthet úgy, hogy a gyerekek nem olyan életszínvonalat szoktak meg, amihez elég a fejenként havi 75 ezer forint”

– mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő személy. Úgy tudni, abban is megegyeztek, hogy Hajdú Péter kéthetente látja majd a gyerekeket.

Forrás: nlcafe.hu , Blikk

Fotó: Facebook/Hajdú Péter

Share Button
Top