Itt vagy
Kezdőlap > Egyéb > Megdöbbentő: Íme a hölgy, akit a világ legrondább nőjének tartottak, mert túl vékony volt a dereka!

Megdöbbentő: Íme a hölgy, akit a világ legrondább nőjének tartottak, mert túl vékony volt a dereka!

A testmódosítás nem mai divat: Émilie Marie Bouchau az 1890-es években elkezdte már, és fűzővel 35-40 centis derekat készített magának. Mivel az akkori szokásokkal ellentétben haja és szoknyája is rövid volt, a színésznőt sokan a világ legrondább nőjének kiáltották ki.

Akkoriban az összes nő, és meglepő módon férfi is fűzőt hordott, vállalva a légzési, emésztési nehézségeket, az acél és halcsont okozta mély sebeket, de senki sem vitte annyira túlzásba, mint Émilie.

h12

Az algériai születésű Émilie Marie énekesnőként és színésznőként tündökölt, tehetségével kiérdemelte a Sarkcsillag becenevet. Csak a kinézetén nem tudtak felülemelkedni. Dereka félelmetesen vékony volt, szoknyája illetlen, szeme füstösre festett. Ez már a párizsiaknak is sok volt, pedig Émilie már 17 éves korától ott lakott és kezdetben egy kávézóban énekelt, hogy eltartsa magát, a családjától elszökött, ők sem értették meg az extrém szépséget.

h78

Később már egyre ismertebb lett, főleg akkor, amikor 1895-ben maga Toulouse-Lautrec festette meg egy magazin címlapjára.

h34

1902-ben a Théâtre des Bouffes Parisiens már színésznőként lépett fel, innentől kezdve pedig egyenes út vezetett a sztársághoz, és a némafilmekhez.

h56

A legrondább nő titulust nem is választott hazájában, hanem New Yorkban kapta meg, a helyi újságírók nem tudták feldolgozni Émilie látványát, és azt, hogy színes bőrű szolgákat tartott, no meg egyszer Mimi nevű felékszerezett malacával a hóna alatt érkezett meg.

Émiliere aztán az öregedő, depresszióban szenvedő színésznők sorsa várt, 65 évesen hunyt el.

Forrás: Múlt-Kor

Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

Share Button
Top